Mi is a triatlon?
15 February 2010
A triatlon úszásból, futásból és kerékpározásból álló fiatal sportág. A három versenyszámot egymás után kell teljesíteni megállás nélkül. A cél, hogy a versenyző minél gyorsabban teljesítse a kijelölt távot. Pihenő csak addig van, míg a sportoló kifut a vízből, és ruhát húz magára. Ez is másodpercek töredék része alatt történik, mert minden idő számít. Az első igazi, mai értelemben vett triatlont 1975-ben rendezték San Diegóban, Mission Bayben, Fiesta Island Rave Triatlon néven. Ez 0.5 mérföld úszásból, 5 mérföld kerékpárból és szintén 5 mérföld futásból állt. Ettől kezdve elképesztő népszerűségnek kezdett örvendeni a triatlon és egyre többen választották ezt a sportot. Az első hivatalos európai verseny 1980. június 21-én zajlott az akkori Csehszlovákiában. A három állóképességi sportág (úszás,kerékpár,futás) kombinációja lehetővé tette, hogy az állóképesség határai teljesen új dimenziókba kerüljenek. A triatlon lendületét bizonyítja az is, hogy nem túl hosszú idővel a háta mögött a 2000-ben rendezett Sydney-i olimpián már szerepelt a sportágak listáján. 1989-ben megalakult a Nemzetközi Triatlonszövetség (International Triathlon Union), Avignonban, Franciaországban és megtartották az első világbajnokságot is. A hivatalos távok, amelyek az olimpiai programban is szerepelnek és amelyek az ITU Világkupa részei is, a következőek: 1500 méter úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás.
A triatlonsport 1989 óta hatalmas népszerűségre tett szert és rohamosan fejlődik, több száz ország nemzeti szövetsége tagja a nemzetközi szövetségnek.
Korosztályok és versenytávok
Elite:
Olimpiai táv: 1.5km úszás – 40km kerékpár – 10km futás
Aquathlon
2.5 km futás –1km úszás –2.5km futás
U23: 18-23 év közötti versenyzők
Olimpiai táv: 1.5km úszás – 40km kerékpár – 10km futás
Junior 17-19 év közötti sportolók.
Sprint táv: 750m úszás – 20km kerékpár – 5km futás
Age Group A versenyzők az életkoruknak megfelelő csoportban versenyeznek. Általában 5-10 évenként ugrik a korhatár
Olimpiai táv: 1.5km úszás – 40km kerékpár – 10km futás
Sprint táv: 750m úszás – 20km kerékpár – 5km futás
Paratriatlon
A triatlonban mozgássérült sportolók is versenyezhetnek, őket 6 különbőző kategóriába oszthatják be a szervezők. A paratriathlon távja a sprint táv. Budapesten paratriathlon világbajnokság is megrendezésre kerül 2010-ben.
Úszás
Az úszást rendezhetik medencében vagy nyílt vízben is, de a résztvevők nagy száma miatt az utóbbi a gyakoribb (folyó, tenger, óceán, tó..stb.) Szükség esetén a rövidebb távú versenyek úszószáma akár folyóban is megrendezhető. A nyílt vízi úszás rajtja történhet a vízből, pontonról vagy a szárazföldről befutással is. Az úszás 1500 méteres versenyszámát a leghosszabb Olimpiai úszó versenyszámból kölcsönözték. A víz hőmérsékletétől függően a versenyzők ún. neoprén ruhát is viselhetnek. Az úszósporttal szemben a triatlonban nemcsak a jó időeredmény, hanem az energiák tartalékolása is fontos, hiszen a vízből kijőve még két versenyszámot kell teljesíteni. A triatlonisták ezért igyekeznek kímélni a lábukat. Az úszásnem nincs megkötve, de a felkészültebb versenyzők nemcsak a jobb sebesség elérése miatt részesítik előnyben a gyorsúszást, hanem azért is, mert ott a mellúszásnál nagyobb a karmunka szerepe, és ezáltal jobban tudják pihentetni a lábukat. A gyorsúszás hátránya a nehezebb tájékozódás a nyílt vízben. Az egyedüli korlátozás, hogy nem szabad a víz alatt úszni. Úszás közben nem tilos a bolyozás, vagyis a másik versenyző lábvizén való energiatakarékos úszás, és ezt a versenyzők általában igyekeznek is kihasználni.
Budapesten a Kopaszi gát lesz a helyszíne az úszásnak.
Depózás (Transition)
A depózás a verseny három száma közötti átmenet. Nincs meghatározva, hogy mennyi időt lehet a depóban tölteni (bár a kerékpározás és a futás megkezdéséhez állíthatnak fel limitidőket), de a depózás is beleszámít a versenyidőbe, ezért a depóban a versenyzők futva közlekednek. Az első depózás (T1) az úszás után következik, amikor a versenyzők kijönnek a vízből és kerékpárra ülnek. A depó területén nem szabad kerékpározni. A versenyzők összes felszerelése a depó területén található. A második depózás (T2) amikor a kerékpározás után átváltanak a futásra. Lerakják a bicikliket és átcserélik a cipőjüket futócipőre. A depó területén csak versenyzők és szervezők tartózkodhatnak.
Kerékpározás
A kerékpározást általában közúton rendezik a városban és lezárják az útvonalat a forgalom elöl.
A triatlonozáshoz kifejlesztett kerékpár eltér az országúti kerékpároktól, méghozzá abban, hogy a nyeregcsöve meredekebb, ezáltal az ülés előrébb kerül, s így más izmok terhelődnek nagyobb mértékben. Ez az elrendezés segíti a könyöklést, és megkönnyíti a kerékpározás utáni futást.
Technikai hiba esetén a kerékpár bármely része cserélhető a verseny közben, kivéve a vázat. Ez a szabály azt biztosítja, hogy ne lehessen a teljes kerékpárt cserélni. A rendezők biztosíthatnak műszaki segélyautót, amelybe a versenyzők gyakran komplett pótkereket adnak le, hogy defekt esetén ne kelljen belsőt cserélni.
Futás
A futás az utolsó versenyszám. A pálya burkolata nincs szabályozva, így a versenyzők bárhol futhatnak. Ez a legnehezebb táv a sportolók számára, hiszen az úszás és a kerékpározás után kell még ebben a számban is kiváló időeredményt elérniük.


